Neurológia

Az ideggyógyász szakorvos feladata az idegrendszeri eredetű panaszok okának kivizsgálása, illetve az esetleges szervi elváltozások feltárására törekvés. Mivel az emberi agy a szervezet valamennyi funkcióját szabályozza, így gyakran előfordul, hogy  egy-egy elváltozás mögött valójában lelki túlterhelés (pszichoszomatikus zavar) húzódhat meg.  Az elkülönítés nem könnyű, a prognózis és a célzott gyógykezelés egzakt analízist és felelősségteljes feltárást kíván.

Neurológiai kórképek esetén rendkívül változatos panaszok jelentkezhetnek, az idegrendszer károsodása ugyanis gyakran más betegség szövődménye. Javasoljuk, hogy mindenképp keresse fel rendelőnket, amennyiben erős vagy gyakran jelentkező fejfájást tapasztal, remeg, látás- vagy beszédzavart, általános gyengeséget, egyensúly- vagy mozgáskoordinációs zavart, végtagzsibbadást érez, rendszeresen elájul, görcsöl vagy memóriazavarokat, bénulást tapasztal.

A neurológiai vizsgálatok során a szakorvos először igyekszik megismerni a páciens jelenlegi tüneteit és korábbi panaszait, mindezek mellett pedig feltárja a családban előforduló betegségeket is, amelyek alapján felállít egy előzetes kórtörténetet. A neurológus ellenőrzi a beteg mentális állapotát, illetve megfigyeli a mozgáskoordinációt és az egyensúlyt, valamint az érzékelési funkciókat is, ezen kívül pedig a reflexeket is ellenőrzi.

A MyDoctor Egészségközpont neurológiai vizsgálatai magas szintű, nagy kórházi tapasztalat alapján a biztosítják a neurológiai kórkép feltárását és a panaszok megszüntetését a mielőbbi gyógyulás reményében.

  • Neurológiai szakvizsgálat
  • 22 000 Ft
  • Neurológiai kontroll vizsgálat
  • 18 000 Ft

Dr. Bessenyei Dávid

neurológiai szakorvos

Fiatal korom ellenére rengeteg gyógyászati területen megfordultam az elmúlt években. Fő szakterületem a neurológia, de foglalkozom távgyógyászati megoldásokkal, okoseszközök fejlesztésével és forgalmazásával, egészségügyi ellátást támogató területekkel, gyermekgyógyászattal valamint rehabilitációval is.

Számomra a páciens ellátás középpontjában a hatékonyság, a célirányosság valamint a precizitás áll.

Munkahelyek
Szent János Kórház, Honvéd Egészségügyi Centrum

Visszahívást kérek
+
Hívjanak!